|
Látnivalók
|
Református
templom
| Cím:
3593
Hejőbába, Iskola út 11.
Hejőbába
lakossága a XVI. század végén tért át a kálvinista hitre.
A gyülekezet Nemesbikk filiája volt és a korábbi katolikus
templomot használták.
A
református templomot 1712-ben Dory Zsófia építtette.
A templom fala vályogból készült, mely az idő múlásával
megrongálódott, ezért 1790-ben teljesen
lebontották. A gyülekezet az új templom építéséhez adományokat
gyűjtött, melynek eredményeként a templom 1800.
augusztus 3-án lett teljesen kész. 1811.
nyarán kezdték el a templom melletti torony építését, ami
csak 1834-ben készült el. A további felújítási
munkálatok 1841-ig tartottak. Az 1852.
április 22-én támadt nagy tűzvészben a templom,
a torony és a régi faharangláb is leégett. A gyülekezet
ismét templomépítésbe kezdett. A munkálatok pénzhiány miatt
lassan haladtak, ezért csak 1911-ben került
tető a templomra. Az utóbbi évtizedekben is többször szorult
javításra a templom. A régi harang elhasadása után a templomnak
1758-ban, 1863-ban, 1888-ban
lett új harangja. Az 1863-ban szerzett
harangot 1917-ben a katonaság elrekvirálta. Ennek a harangnak
a pótlására Horthy Miklós, Magyarország akkori kormányzója
1500 pengőt adott /személyesen
többször megfordult Hejőbábán/. Az új harang felavatására
1940. április 28-án került sor. A ma használatos harangot
1965-ben öntötték. A 12
változatú Wagner gyártmányú harmónium 1926-ban,
a hívek adakozásából készült.
A XVIII. századi parókia helyett 1846-ban,
majd 1914-ben épült új paplak
|
|
 |
 |
|
|
| |
Római
katolikus templom
| Cím:
3593 Hejőbába, Rákóczi út 2.
Tel.:
49/351-423
Hejőbábán
a középkori legelső plébánia összeírás szerint 1332-1335
között már állt a falu Szent Péter tiszteletére
felszentelt temploma. A reformáció alatt ez a templom a
kálvinisták kezébe került, s ott volt 1696-ban
is. 1746-os feljegyzés szerint a település
csak imaházzal rendelkezett. 1773-ban Bükk
Zsigmond építtetett templomot, mely Szűz
Mária tiszteletére volt felszentelve. 1869-ben
özv. Bükk Zsigmondné szül. Sebe Terézia
kezdeményezésére önálló plébániává alakult.
A
különböző alapítványok, a lakosság adományai és az egri
érsekség fedezte a templombovítés költségeit, majd az évek
során többször felújították.
A
hívek számának növekedése miatt szükségessé vált egy új
templom építése, melyet adományokból építettek, és 1941.
október 5-én szenteltek fel, titulusa maradt a
régi: Győzelmes Szűz Mária. A régi templom
harangjai helyett 1941-ben és 1977-ben
lett új harangja a templomnak. Az 1871-ben
vásárolt orgonát 1921-ben, majd 1937-ben
újabb orgona vásárlásával korszerűbbre cserélték. A plébániaépületnek
szánt lakóházat özv. Bükk Zsigmondné vásárolta
meg a templommal szemben 1869-ben, melyet
a hosszú évek során többször felújítottak. |
|
 |
|
|
|
|
Kastélyok,
kúriák, régi épületek

|
 |
|
Hejőmenti
Hagyományörző Közhasznú Alapítvány |
|