Tisztelt
Látogatónk
!
Szeretettel,
és nagy tisztelettel köszöntöm Önt Hejőbába megújult honlapján.
Bízom
benne, hogy az új designnal jelentkező oldalainkon még kellemesebb
perceket tölt el, ugyanakkor még hasznosabb információkat gyűjt
településünkről, mivel a látvány mellett még érdekesebbé teszi
honlapunkat a bővebb tartalom, a gazdagabb aktuális információ,
a részleteket is bemutató menürendszer, a könnyű kezelhetőség,
a gazdag képanyag, valamint az oldalunkon olvasható Bábai Hírmondó
című helyi újságunk minden megjelenési száma.
Az
új honlapunkon lapozgatva megismerheti:
A
településünk és környékünk földrajzi fekvésének előnyeit:
- autópálya
közelsége,
- Tiszaújváros,
Miskolc város szomszédsága,
- alföldies,
sík domborzati viszonyokat.
A
településvezetés, és a helyi lakosság összefogásának, szorgalmas,
igényes munkájának eredményeként dinamikusan fejlődő:
- infrastruktúránkat,
- intézményhálózatunkat,
- folyamatosan
szépülő faluképünket.
A
hejőbábai családok életkörülményei folyamatosan javulnak, a stabilan
mőködő, dinamikusan fejlődő helyi intézmények, szolgáltatók, a
térség egyre erősödő gazdaságának, a foglalkoztatási gondok enyhülésének
eredményeként.
A településen egyre több családi ház kerül felújításra, bővítésre,
illetve egyre több új családi ház épül, mely növeli a település
népességmegtartó erejét, javítja a faluképet.
Reményeim
szerint az autópálya közelsége még tovább növeli a befektetők
érdeklődését, melynek eredményeként a gazdasági növekedés, a foglalkoztatás
erősödése tovább emeli a település népességét, kedvez a helyi
kisebb vállalkozások kialakulásának, eredményes működésének.
Bátorítok
minden aktív vállalkozót
- nagyobb
volumenű befektetések,
- ipari
parkok,
- kelet-magyarországi
raktárak létesítésére, vagy
- kastélyaink
igényes felújításával turisztikai központok kialakítására.
Bízom
abban, hogy számíthatunk arra, hogy akár magánemberként, akár
üzleti partnerként személyesen is üdvözölhetjük falunkban.
Köszönöm,
hogy meglátogatta honlapunkat, és kérem, hogy máskor is térjen
vissza hozzánk.
Jöjjön
el hozzánk. Várjuk szeretettel Hejőbábán.
Juhász
Barnabás
polgármester